Nos csütörtök este hazaértem Japánból, még mielőtt az összes repülőjárat leállt volna kis hazánk felé. Nem most kellett volna jönnöm hanem vasárnap, de sajnos semmilyen érdemi információt nem tudtam szerezni arra vonatkozóan, hogy a Finnair/BA járatok fognak e közlekedni még akkor is, vagy hogy Helsinkiből egyáltalán jön e majd ide valami, vagy Tom Hanks-es terminálos üzemmódra válthatok mire odaérek, ami kalandnak nem rossz, de azért jobb lenne otthon.
Az egész úgy kezdődött ,hogy kimentem Japánba, megnéztem előtte a híreket, és Japán nem volt a kiemelten szopórollerező országok közt, így mondom érdemes kimenni, és utólag azt mondhatom érdemes is volt. A meló rám eső része szépen haladt, kivittem egy csomó cuccot amit ki kellett, volt nálam optika szerelést megkönnyítő kis platform, amit fel kell szerelni az általunk tavaly szállított berendezésre, és könnyen lehet ezzel beszerelni a viszonylag nehéz (12kg) optika-kamera-kiskocsi kombót. 
Továbbá vittem még egy nagyon tudományosnak kinéző alumínium koffert is, amibe saját kezűleg vágtam a szivacsokat. Erre meg azért volt szükség, mert az optika-kamera kombón olyannyira nincs fogás, hogy az döbbenet, valamint a helyi arcok sem olyan masszívak mint mondjuk én, és nem kell hozzá nagy képzelő erő hogy rájöjjünk, egy 50kg-os embernek a 12 kg-os basz a testsúlya 20%-a, míg nekem meg csak 10%, így nekik sokkal nagyobb szívás lenne ipari környezetben csigalépcsőkön rohangálni a cuccal, anélkül hogy odabasznák rettenetesen a korláthoz. 
Ezért aztán ízléses kis dobozt kaptak, amire rá is lehet ülni akár, van füle gazdagon, ketten is tudják vinni, és még állati tudományosan is néz ki. Emlékészem tavaly mikor kint voltunk és szegények ott szívtak a cuccal, és kérdezték hogy mekkora ennek a súlya? Hát mondom fogalmam sincs, de ha hoznak egy mérleget akkor rádobom simán. Jómagam olyan 15kg ra tippeltem. Hoztak is egy antik szobamérleget, olyat ami ez a régi körbeforgó tárcsán jeleníti meg döbbenetes pontatlansággal a mért értéket. Szóvá is tettem, hogy ez annyira nem lesz jó, mert mondom a méréshatár elején ezek nem szoktat pontosak lenni, és hát 120kg-os méréshatárnál ez a cucc tuti az első negyedben lesz. Mondták, hogy semmi gond, álljak rá nélküle, majd optikával a kézben is ,és a két mérési eredményből egyszerű matematikai művelettel (gy.k.: kivonás) megkapják a kívánt információt. Hiába kardoskodtam, hogy ez nem biztos hogy jó lesz, mert akkor már a méréshatár végén leszünk erősen, ami szintén nem túl szerencsés, vagy másik nézőpontból közelítve visszaérünk a méréshatár elejére ismét, ami meg már nem is a ló túlsó oldala, hanem a túlsó ló túlsó oldala. Nem biztos hogy megértették, mert a tettek mezejére lépve már hozták is a cumót, és a kezembe adták, hogy álljak rá. Nyilván valahol az 5-és 10 kg közt ált meg, amit nem értettek teljesen, de amikor realizálta a kolléga hogy mi történt akkor leállíttatta a melót az embereivel, engem udvariasan megkért hogy le ne másszak onnan az istennek se, mert ilyet még tuti nem láttak. Maradtam hát és az ottaniak műszeresen tudták bizonyítani hogy bizony annyit nyomok élő súlyban mint egy ottani kisebb család.
Idén tehát minden meg lett volna ahhoz hogy beszereljük a berendezést egy portba. A JT60SA Tokamak portját úgy kell elképzelni, hogy egy nagyobbacska bejárati ajtó méretű saválló acél lemez, ami fel van csavarozva körbe vagy 100 db kétujjnyi vastag csavarral egy másik sokkal nagyobb vasdarabhoz. Mivel ez a „lemez” ott is legalább 100mm vastag ahol a legvékonyabb, így mindenki el tudja képzelni ,hogy ez nem teljesen az a szituáció, hogy a helyi Józsi-san meg Béla-san odaemelik , megrögzítik pillanatszorítóval, meg beletolnak két-két csavart hogy le ne essen. Ide daru kell, meg meghúzási sorrend, meg olyan tömítés ami kicsit kerül csak többe mint amennyit én valaha autóért fizetnék… És az hogy szar, az csak később derül ki, amikor a két méteres nyomatékkulcs már feltörte a körben állók összes kezét… Nem jó a vákuum… 10^-8 akárminek kellene lennie (pa m^3/min vagy mbar l/ sec) tök mindegy , ha az érték csak 10^-6, akkor az fos. Kész! Nincs apelláta, és bár mindkettő kis szám, nagyságrendileg az eltérés kétszeres, magyarul százszor akkora a szivárgás mint kellene…
Na ezért aztán a diagnosztika kint maradt, én meg dolgom végezetlenül jöhettem haza, bár az összes tesztet elvégeztük amit el kellett, szóval valahol mégsem volt ez olyan hasztalan.
Nyilván a vírus fenyegetettség ott is éreztette a hatását, bár mindenki mondta, hogy Ibaraki prefektúrában akkor még nem volt detektált eset, de azért mindenki a konzervatív megközelítéssel élt, azaz mindenki szépen hordta a maszkot, mert hát az ördög nem alszik. Én kb. 2 nap után kifigyeltem, hogy a pályaudvaron sorban állás van reggelente, ami más miatt nem lehet csak a maszk miatt, így én is beálltam.
Aztán ennek örömére a kinti két olasz kollégám is kérte, hogy vegyek már nekik is maszkokat, mert hát az egyiknek család és 3 gyerek van, a másiknak feleség, így én lettem a hivatalos maszk beszállító az irodában. Közben megvitattuk, hogy ez az egész mizéria annak köszönhető, hogy páran a világ túlsó végén úgy érzik az egész életük egy szar lenne ha nem ehetnének mosatlanul nyers denevért… Na de mindegy… Egyikünknek sem volt meg az a gyerekkori élményünk vagy csak az idő kisatírozta már a nyomait, amikor anyáink ránk parancsoltak, hogy „-Megeszed a nyers denevért addig fel nem állsz az asztaltól!!! „ , vagy hogy az asztal körül kergettek volna amikor nem akartuk nyersen enni a denevért… ahogy az is hiányzik, amikor a telken mosatlan denevért szedtük le a fáról, és anyáink ránk üvöltöttek, hogy „ Mosd meg mielőtt megeszed!! „
A kollégák elmondták hogy Tokioban lakó ismerőseik közül aki megteheti mert közel lakik a melóhoz az inkább gyalog vagy bringával megy hogy ne terheljék a tömegközlekedést. Ennek persze az iskolák bezárása is jót tett, mert így a tömegközlekedésen nincs akkora tömeg, és pl. a vonaton amivel minden nap ingáztam egész sok hely volt, még ülőhelyek is voltak, így a kapaszkodót sem kellett megfogni. A boltokban nem volt pánik, csak a maszk volt hiánycikk, de az is vehetett reggelente bárki. Wc papírt nem akartak felhalmozni az emberek valamiért.
A helyi arcok nagyon kedvesek voltak, és szerintem sokat javult a megítélésünk, mert nagyon nagyra tartották hogy jöttem a nehéz körülmények ellenére. Még az intézet nagyfőnöke is jött ,üdvözölt, és méltatta hogy mi mekkora jófejek vagyunk, hogy itt vagyok, és segítek nekik. Jól esett be kell vallanom.
Aztán ahogy néztem a híreket, egyre nyomasztóbbá kezdett válni a dolog, és a hazaút mellett döntöttem, mert ugyan maradhattam volna ott ha minden kötél szakad, és a pénzügyi hátteret is sikerült volna megoldani, de a legnagyobb félelmem az volt hogy bezárják a hotelt ha ott is komolyabbra fordul a helyzet. Aminek hála én lettem volna az egyetlen plazmafizikával foglalkozó hajléktalan mérnök a szigeten, ami jól hangzik, de mivel a híd alatt is kamera van (nem vicc) ezért ott nehéz megoldani a mindennapi fedélnélkülözést.
Most meg itthon vagyok hála az Aeroflotnak, és az Energiatudományi Kutatóintézet utaztató expertjeinek, akik percek alatt szerváltak nekem egy jegyet hazafelé. Maximum respect!
Most itthon ülök önkéntes karanténban, mert hát ugye a konzervatív megközelítés azt mondatja velem, hogy mindaddig fertőzőnek tekintem magam amíg ennek ellenkezője be nem bizonyosodik, azaz le nem telik a 14 nap, vagy le nem leszek tesztelve. De mivel az egyetem bezárt, a kutatóintézetben sem nő fű sem, én meg abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy ha van egy erős laptop meg egy jó net akkor bárhonnan tudok dolgozni, így most inkább itthon maradok ,és dolgozom itthonról. Ráadásul már elterveztem, hogy mennyi minden remek dolgot fogok csinálni otthon, mint pl ablakmosás, porszívózás, felmosás, hűtő leolvasztás, általános rendrakás, portörlés. Aztán jönnek olyan kuriózumok is mint pl a digitális seggmosós szárítós WC ülőke végleges installálása (ha már a wcpapír konvertibilis fizetőeszközzé lépett elő) , a modellező szettemben talált ECO hajómodell lefestése és általános javítása, autó takarítás a ház előtt, modellező cuccok közti rendrakás, kerékpár felkészítése a jobb időre, papírok dokumentumok szelektálása és iratmegsemmisítése, és még sorolhatnám. Függönyt is kéne mosni…. aztán meg kimosni azokat amiket a takarításhoz használtam… úristen, mennyi mosás… Jobb dolgom úgysem lesz.
Első nap tehát főzés indul, chilis bab… És az előtörő gázok hangjával ki tudom majd satírozni a köhögést ha mégis emberek közé kellene mennem… De nem megyek…
