Elindultunk hát Józsival az éves rendes atomnyaláb emissziós spektrométer építés helyszínére, Kína Hefei nevű városába. Akinek nem lenne ismerős a név, az ne aggódjon, a térképen is alig jegyzik, mert kis város, alig 7,5 millióan lakják, és még metró sincs, bár a helyiek gondolom kicsit berágtak, úgyhogy most építenek is egyszerre négyet. Na de ne rohanjunk ennyire előre, szóval egy álmos szombaton nekivágtunk római átszállással Pekingnek, majd onnan Hofeinek. Nyilván az online check-in mindenhol működik, kivéve amikor az Alitalia/ Air China szállítja az embert. Rómába sallangmentesen megérkeztünk, mondjuk beszállókártyát azt nem adtak csak Rómáig, onnan meg oldjuk meg, és mondjuk a csomagot se sikerült csak Pekingig eljuttatni, de hát ezt mi pont leszartuk. A kiscsávó akinél csekkoltunk kissé nagy arc volt, mert megjegyeztem neki halkan, hogy jó lenne ha a csekkoló terminálon az Alitalia is venne magának egy helyet, főleg ha már a neten keresztül nem lehet csekkolni, mire csak annyit mondott hogy hát pedig ez mindenkinek szokott sikerülni, épp hogy nem tette hozzá hogy minden hülyének. Na aztán 4 perc csapatmunka után ő is ráérzett mint süket ember a fingszagra, hogy ez neki sem annyira megy, így adott egy fecnit Rómáig, onnan meg oldjuk meg, de a csomagot azért elküldte Pekingbe. Kurvára bízhatott bennünk, de azért ott elgondolkodtam rajta hogy ha most kő gazdag lennék, akkor eltranszportálnám a gyereket oda, oszt’ ott próbáljál meg beszálló kártyát szerezni a gépre ahol annyit sem értenek angolul hogy hello.

Na mindegy, elindultunk legalább Rómába. Nyilván aki a gyarmatról jön annak nem jár a gép mellé a lépcső rögtön, úgyhogy egy óvatos 20 perc várakozás után méltóztattak hozni valamit amin lebotorkálhattunk a gépről. Ennek én még örülnék is ha nem 55 perc lett volna az átszállásra, de így mondjuk nem voltam maximálisan boldog. Aztán nagy nehezen megtaláltuk a megfelelő kaput, ahol na vajon mi volt az első kérdés? Hát persze hogy a beszállókártya. Mivel kb 8 perccel voltunk indulás előtt, ezért nyomtattak is nekünk villámgyorsan két jegyet ami a nagy kapkodásban dohányzó járatként lett feltüntetve, de mondjuk mi pont leszartuk, csak menjünk már. Elindultunk végre, wc mögött középen négy ülés egymás mögött , rendes lábtérrel, ahogy kell. Mikor már azt hittük beköszöntött a kánaán, a mellettünk ülő anyuka ölében lévő, addig mélységes kussban lévő gyerek el nem kezdett üvölteni. Na mondjuk én a gyereksírást egyébként is pont imádom, még akkor is ha van ehetőségem elmenni onnan, hát így meg aztán pláne. Lelki szemeim előtt megjelent egy olyan zárt bukósisak, melynek plexije helyett egy kijelző van, a szájánál egy mikrofon, a fülénél egy-egy 100W-os hangszóró, és a tarkójára meg egy irgalmatlan erősítő van csavarozva. Ezt aztán ráadják a kis kölökre, aztán ha csak sóhajtani merne, az is 130dB hangerővel tolódna bele az agyába a hangszórókon keresztül, miközben a kijelzőn aranyos erdei állatokat belezne ki mondjuk egy hipszter-zombi. Aztán amikor levennék róla akkor már tutira tudná értékelni a csendet, meg ráérezne hogy a világ körülötte mekkora fasza, vagy ha tovább üvöltene akkor is a két problémából amik közül az egyik, hogy üvölt a másik meg, hogy nem tudjuk miért, az utóbbira választ kapnánk. Az 50%-os sikerességi ráta meg ugye garantált, tehát ez egy hatékony szerkezet lenne.

Hosszú órák után megérkeztünk Pekingbe. Hát ez nem annyira kicsi reptér, orrba-szájba mozgólépcső, szellemvasút, minden szarral utaztunk, bár kicsit értelmetlennek éreztem az egyik megállónál a „Kérjük itt ne szálljon le!” figyelmeztetést, mert mondjuk nehéz lett volna bezárt ajtóknál. A vámosok itt is remek arcok, itt pont a gyerekzáras öngyújtó volt a társadalom ellensége, így azt elvették, nehogy valami baj legyen vele. Mivel őket sem értettem tökéletesen, ezért aztán nem kérdeztem rá, hogy ennek mondjuk mi értelme van, mikor egyszer már eljött Kínából Magyarországra, majd onnan vissza is ment akkor ugyan mi baj lehet vele?!

Az utastájékoztatás terén nem túl pallérozott a pekingi reptér. Azt hogy megváltozott a beszálló kapu azt csak ott írják ki, de be nem mondják, legalábbis angolul tuti nem. Azt pedig hogy valójában késik a gép, azt meg sehol nem írják ki, mint ahogy azt sem, hogy mikor kezdődik a beszállás, vagy hogy egyáltalán mikor indulunk. Gond persze nem volt ebből, Józsi elhevert egy padon, én meg vettem mindenféle löttyöket, és cigiztem a kijelölt dohányzóban, ahol bár nincs senkinek öngyújtója, a falra szerelt elektromos gyújtó elé járulhat mindenki, mint valami szertartás során, és már mehet is a pöfékelés.

Sajnos a Hefeibe tartó gép késett, mert állítólag vihar volt Peking körül, és nem engedték fölszállni. Cserébe viszont a sors úgy hozta hogy Józsi a folyosó mellett kapott helyet, én meg az ablaknál, és egy helyes joghallgató lány ült be közénk, aki ráadásul angolul is beszélt, így egy csomó újdonságot megtudtam az országról. Mondjuk itt már éreztem, hogy megyünk bele a mélykína bugyraiba, mert még a személyzet is furán mosolygott rám, és feltűnően kedvesek voltak velem, de aztán Shuangshuang megnyugtatott hogy annyi az egész, hogy Hefei nem egy tipikus turista célpont, aztán ez lehet a gond.

Érkezésünk után irány a taxi, ahol egy helyi arc megpróbált minket levenni mint a nagykabátot, mert azt mondta hogy 300 Yüanért visz be minket a belvárosba. Na ezt mi kicsit sokalltuk, így beültünk egy másikba, aki 80-ért simán behasított velünk órával, hivatalosan. Egyébként tök jó úticél Kína azoknak akik nem beszélnek angolul, mert itt se beszél senki, amit Józsi úgy oldott fel, hogy meg se próbál velük angolul kommunikálni hanem tolja magyarul mintha otthon lenne. Az activity nem megy, miután megmutatjuk neki hogy hová kellene minket vinni, kérdezzük az árat, olyan üveges tekintettel néznek, hogy az vérfagyasztó. Nem tudom mi a lófaszt gondolnak mit kérdezek, de hát szerintem a taxistól annyit szoktak kérdezni hogy szabad-e a kocsi, elvisz-e a címre, meg hogy mennyi lesz kb. Na ezek meg pont olyan bután néznek, mintha azt kérdezném tőlük, hogy dalban mondja el a szelephézag eltérést az ideálistól.

Na hát én azt hiszem itt érdemes kitérni a közlekedésre kicsit, meg úgy a morálra. Szerintem itt nincs kresz. Vagy lehet hogy van, de pont leszarja mindenki. Mindenki dudál ha kell ha nem, mindenki tolakszik, a lámpa meg a sávok felfestése az mintha nem is lenne. A taxis bácsit körülvette egy plexi fal, ami olyan retkes/kopott volt hogy azon tuti nem lehet átlátni, de ez szemmel láthatóan nem zavarta emberünket. Nyilván a hátsó ülésen az öv luxus, de annyira hogy még helye sem volt, pedig az autó nem lehetett 10 évnél öregebb. Ezzel szemben volt igényes huzat mindenhol, hogy a rettenet műbőr ülést megóvja az emberektől, és volt egy olyan tetőkárpit, hogy hozzá képest azoknak a klímagépeknek a szűrőbetétei amelyek miatt legionella fertőzésben meghalt egy komplett iskolás csoport, az arany tisztának tűnik.

Mindenhol tolja a dudát mindenki, tök mindegy hogy jön-e valaki, vagy egyáltalán mozog-e az autó. Két sávban simán halad három autó egymás mellett, és a záróvonal funkciójáról se mindenkinek van fogalma, de annak a sofőrnek aki a melóba visz minket reggelente annak tuti újat mondanék, ha elmesélném neki, hogy európában ennek a feléért is megcsinálna a rendőr a közeli szántásban. Az őt nem zavarja ha a gyorsforgalmi úton ahol kétszer két sáv van ott úgy előz hogy a szembe sávba átmegy minden kerékkel, miközben a sebességhatár átlépésénél csak abba szarik bele jobban, hogy jönnek szembe is. A kereszteződés közepén a villanyvezetéknek nekitámasztott falétráról szerelgető embert is megdicsérik némi dudaszóval, mint ahogy bárkit aki éppen arra jár.

Az autók meg nagyon érdekesek. Nem tudom kinek ismerős a VW Santana név? Ha nem annyira akkor elmondom, hogy még a malacorrú Passat előtt volt egy sorozat amiből gyártottak lépcsős hátút Santana néven. Na szerintem ezt itt még mindig gyártják. Rengeteg taxi van ilyen, de rendőrautót is láttam, és persze láttam anyukát ilyennel hasítani ami majdnem zsír új volt.

Na ha anno azt mondtam hogy Koreában az autók furák, akkor itt meg egyenesen beszarás. Minden olyan mintha a ismert európai autó lenne, de nem az. Láttam emlékezetből rajzolt Toyota Aygo-t,

Aygo??? Áj, dehogy!

és lépcsős hátú 307-es Peugeot, de még 15 évesnek kinéző Citroen C-elyse-t is.

Ilyennel versenyez Loeb? Citroen C-elyse

Skoda WV, audi sok van. Ezeket felismerem. De a többit nem. Olyan jelek vannak hogy elképesztő. Van ami ovális, belül meg csillag mint a mercinél, de nem három hanem ötágú. Na ők a mercire mentek rá, minden autójuk úgy néz kii mintha mercedesből indultak volna ki, de aztán valamit ők is hozzá akartak tenni, ami miatt borzaszóan semmitmondó autó lett mindegyikből.

Ezek vannak, meg E-bikeok, ami annyit tesz hogy elektromos robogó. Van kisebb nagyobb, egy vagy két személyes, de három kerekű platós is van belőle. Közös ismertető jegyük, hogy halkak, szarnak rá hogy piros a lámpa, nem viselnek sisakot, és néha a sofőrjük menet közben a cigizés mellett még SMS-t is ír a telefonján. Brutálisak, rengeteg van belőlük, Gonginak a segítőnknek is van egy, és azt mondja 50-60 km/ órával tud menni, és olyan 70-80 km-t tud lenyomni egy töltéssel. Abba belegondolva hogy nincs jövedéki adója, nem is lehet rossz megoldás a mindennapokban.

A szálloda portása természetesen nem ért angolul, és az activityben csak Győzike tud alá menni színvonalban, de feloldottuk a problémát úgy, hogy Józsi elővette a számítógépet, és felhívatta a csajjal az itteni kapcsolattartónkat Guanghai-t, Természetesen mindezt magyarul. Szóval a szoba megvan, tök tiszta, bár a szobám egyik sarkában néha leesik egy darab a plafonból, de ez az itteni tartózkodás minőségét ugyanúgy nem befolyásolja mint a macskanyelven képződő szürkés bevonat. Azt nyilván nem tudjuk mennyi időre vettük ki, és hogy mennyi egy napra, és a hűtőszekrény hiányát is leszarjuk. A vécékeféjét már kevésbé.... Na mindegy, jönnek ezek takarítani, és pont piramist szarnak arra hogy kitettem a ne zavarjanak táblát.

Na majd még jelentkezem!