Az időjárás valamelyik nap már majdnem olyan volt mint anno, mert reggel miután kiléptem a szállodából, elhomályosodott előttem a táj, tekintve hogy vaskos pára ült meg a napszemüvegem lencséin. Apropó napszemüveg: muszáj volt ugye beszereznem egy másikat, legalábbis ha tervezem a nappali utcára menést, így Vasárnap elhasítottunk a daejeoni Lotte Department Storeba. Előtte persze beugrottunk a kurvákkal teli hotelünkkel szemben lévő E-Martba, hogy egy családi sushi tálat betoljunk hárman. Csapatunk nagyon fura képet mutatott, mivel Lampi és Krisztián nem tudott táskát vinni a leégett vállaik miatt. Én mondjuk tudtam, mert a póló megszűrte a napfényt a bícsen, de én meg járni nem annyira tudtam. No de sebaj, megérkeztünk, és mivel mindenhol volt mozgólépcső, nem is kellett alsógatyát cserélnem úton útfélen. Találtunk is napszemüvegeket, vettem is egyet, azaz csak vettem volna, mivel a kártyámat nem akarta elfogadni a gép. No problem, Lampi ideadta a sajátját, de az sem ment. Át egy másik pénztárhoz, ott se akarja. Persze angolul annyit sem tudnak mondani hogy nyaljam meg a zsákjukat, így kértünk egy menedzsert, aki legalább érti amit mondunk. Hamarosan jött egy vérfagyasztóan alacsony öltönyös koma, aki tényleg beszélte a nyelvet, bár kellett némi fantázia hozzá. Mondtam neki, nem értem mi a gond, mikor az előbb már tudtam vásárolni itt, most meg nem. Lekísért minket egy harmadik pénztárhoz, közben kérdezte honnan jöttünk, de nem hiszem hogy megértette teljesen. Minden esetre egy harcedzett pénztáros asszony várt ott minket, és bár lehúzta az én kártyámat, meg Lampiét is, de nem jártunk sikerrel. Azután Krisztián kártyája következett, és minden rendben is volt, aláírta (PIN kódot nem kér) és örültünk. Két másodperc múlva zsezsegni kezdett a zsebemben a telefon, és írta hogy levették a számlámról a pénzt. Mi van?? Kicsit el voltunk képedve, mert hát az milyen hogy a kolléga fizeti és az én számlámról tűnik el a lóvé?! Na ott elkezdtem magyarázni a palinak, hogy ez így nem annyira örömteli, mert havernál nincs telefon, és nem tudja megnézni hogy tőle levonták-e, de kurvára boldogok lennénk ha nem így történne,é hogy nyomatékot adjak szavaimnak, kezdtem gondolkodni hogyan mondjam el neki, hogy a lófejjel ébredés reggel az ágyban az egész napját el tudja kúrni. Ám még mielőtt leültem volna vele megnézni a Keresztapa trilógiát, az öltönyös csóka biztosított róla hogy ez nem fordulhat elő, mert csak egy számlát adott, és akkor tuti csak egy helyről vonta le, de mivel kezdett meginogni a bizalmam, így kértem tőle egy névjegykártyát, amin rajta van az elérhetősége, és kilátásba helyeztem, hogy ha levonta többször a pénzt, akkor holnap visszajövök a haverjaimmal, akik beszélik a helyi nyelvet. Ebbe bele is ment, kaptunk is kártyát, mindenki boldog volt, és tényleg nem vonta le a pénzt csak az én számlámról. Minden estre nem értettem hogy van ez, de hát ez az ország már csak ilyen.
Valamelyik nap rászántam magam, hogy vegyek egy esernyőt, ami azért nagy lépés, mert még sosem volt ilyenem, mert otthon vagy valami vízálló kabátban toltam, vagy kocsiban ami szintén vízálló. Itt a kabát viszont teljesen használhatatlan, mivel az esőtől nem lesz hidegebb egy fokkal sem, viszont az addigi 80% pára 100%-ra ugrik ,azaz ha nem elázol, szarrá izzadsz. Szóval eddig még nem piszkáltam ki a dzsekit a kofferből, és ez szerintem így is marad. Olyan jól időzítettem a vásárlást, hogy másnap már esett is, így csak mérsékelten áztam ronggyá mire beértem.
Lassacskán észrevétlenül asszimilálódunk a kaja terén. Én eddig sem voltam nagyon válogatós itt, annak ellenére hogy otthon még a főtt répát is kibaszom a tányérból a vizuálisan detektálható méret fölött, a cékla meg mondjuk az asztalnak azon az oldalán sem lehet ahol eszem, és a többi leveszöldség is így járt, de itt mégis sokkal elnézőbbek vagyunk. Itt sem finom minden, (emlékezzünk csak az O-gyűrű ízű kukacra tavalyról) de bevállalósak vagyunk. Már megtaláltuk a helyi menzán a sushi jellegű cumót, amit itt Gimbap-nak hívnak, és annyi a különbség, hogy nem nyers halból van hanem konzervből. Van chicken mayo on rice, ami tényleg majonézes csirke rizzsel, bár mi a mayot ez elején kicsit kétkedve fogadtuk.
A helyi meki utánérzésben a Lotteriában már nem csak a rákburit toljuk szetben (gy.k.:menüben), hanem a tintahal burit is ami talán még jobb is, de csíp benne a szósz mint állat, így gyenge idegzetűeknek nem javasolt, cserébe az íze nagyon jó.
A kocsmában is szoktunk rendelni fura dolgokat, mert a minap Krisztián akart rendelni egy ilyen ketchuppal mustárral leöntött húspogácsára hajazó valamit, ami helyett kihoztak egy rendes élőnek tűnő kaját. A tetején volt valami nagyon vékonyra szelt cucc, olyasmi, mint amikor a hagymáról az ember lehúz egy ilyen hártya vékonyságú réteget. A felszálló melegtől viszont folyamatosan mozgott, így az egész kaja olyan volt mintha épp el akarna menni onnan. (Azóta megtudtuk, hogy ez valamiféle vékonyra szeletelt tengeri lom, amit kiszárítanak, és azért mozog mert boldog hogy újra meleg gőz formájában vízhez ér.) Nyilván nincs is ezzel semmi gond, de elsőre kicsit ijesztő. Íze semmihez nem hasonlítható, a hagymához legkevésbé. A rákok még mindig favoritnak számítanak nálam, bármilyen formában képes vagyok tolni belőlük egy komolyabb adagot.
Italok terén nagyon nem próbálkozunk, bár a minap új szerelem lett, az Acai Berry & Szőlő ízű cumó képében, ami nem csak érdekes ízű, hanem finom is, ezért vettem is belőle pár flakonnal a tescoban, amit tovább édesített az egyet fizet kettőt kap akció. Aztán van itt egy helyi lötty, az Ambasa, amit a coca colbász megvett, és szinte mindenhol lehet kapni. Ez ilyen fehér, emulzió szerű cucc, tej az alapja, de bubis. Lampi szerint „…szénsavas bálnageci lehet…”. Első kortyra nem olyan szar, de később az lesz, a fél litert csak sokadjára tudtam lenyomni. Kipróbáltuk a Pocari Sweat nevű cuccot is, ami ugye nevéből ítélve valamilyen izzadtság, valójában ilyen izotóniás sportital, és egész iható. Azért óva intenék mindenkit attól hogy a kritikus pillanatban vegyen egy jónak kinéző üdítőt anélkül, hogy vészforgatókönyv is lenne, mert lehet rettenetes tea szerű trutymó is, amit a kukorica hajából csinálnak, és semmilyen adalékot nem tartalmaz, csak víz, meg keserű szar keveréke.
Valamelyik nap voltunk Lampival a helyi belvárosban. Végigjártuk az összes mobiltelefon kiegészítőt árusító boltot amik közül a legviccesebb nevű a CTRL+A volt ami kocka nyelven „mindent” jelent. Hát tényleg volt itt minden, bár fura lehetett, hogy a sok nano tini csaj közé bemegy két európai forma koma, és hugyosra röhögi magát a sok szaron. Ami még furább lehetett nekik, hogy új kabátot is kapott a telefonom. A koalás kabátot nem lehetett otthagyni, bár szoros versenyben volt a Pikachu-s tokkal, de lehet hogy berágok, és veszek olyat is. Legalább lesz egy minden alkalomhoz.
A főutca, már ha nevezhetjük így, tele van mindenféle boltokkal, kávézókkal, és természetesen Apple meg Samsung boltokkal, de ez nem is olyan nagy dolog, mint ahogy a női kencékért sem kell nagyon messze menni. De az hogy a kb 20-25m széles utcát befedték olyan 500m hosszban egy gigantikus LCD képernyővel, na az már nem piskóta. Elképesztő mire van itt pénz. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy azért Ázsia itt is érződik, mert ahol van a két ház között legalább egy méter, ott hihetetlen szarlavina meg dzsuvahegy van bepattintva, mert a retkes mosógéptől kezdve mindenféle lomok figyelnek bent. Hát nem hiába, nehéz az elszakadás a közelmúlttól.
Minden esetre ha az ember megszomjazik, elég sok frekventált helyen van valami baba söröző, ahol nem ritka hogy az asztalba be van építve a pohárhűtő, ami nem csak a poharat képes hidegen tartani, de a kancsót is ,így még ha a koreai sebességgel innánk is a sört, akkor is hideg maradna. A kaja rendelés meg folyton abba torkollik, hogy rábökünk a kaja fényképére az étlapon, aztán elmondom nekik angolul és koreaiul is hogy hány darabot kérünk belőle, ami után ő visszakérdez koreaiul valamit, majd mikor mondom neki hogy „In english please!” Akkor felteszi megint a kérdést szintén a saját nyelvén. Ilyenkor mosolyogni kell, meg mondani hogy „O.K”., meg „sure”, meg „thank you”, és akkor boldogok és elhúznak, és valami lesz. Vagy kihoznak félig nyers zselés aljú disznóbőrt krumplival, vagy misztikus dolgokat pálcikákon, vagy egy gáztűzhelyet basznak oda az asztalra. Éhen nem maradtunk még soha, mert bár sok kajának még arca is van a tányéron, azért meg lehet enni őket. Azt azért észrevettük, hogy a kavarodás oka a következő lehet: a bennszülöttek itt leülnek négyen egy asztalhoz, és kirendelnek mondjuk egy csirkecomb kosarat, azt bedobják középre, és mindenki eszik belőle. Ezzel szemben mi bemegyünk, én kirendelek egy csirkecomb menüt amiben mondjuk van szárny is, meg egy csomó olyan alkatrész amivel még életemben nem találkoztam, (de a fotón csak combok vannak, különben sose rendelnék játszós kaját) és ahelyett hogy beraknám a közösbe, simán betolom az arcba. És mivel a többiek is így tesznek, kicsit gondban van a pincér, mert nem tudja letenni az asztal közepére a tálat.
A Chungnam egyetem mellet van a Gung-Dong negyed, ami pezsgő kulturális életű, vagy legalábbis van egy olyan utcája, (vagy legalábbis annak egy része) ami sokkal világosabb mint a többi, és sokkal többen is vannak. Itt van játékterem, meg mindenféle automaták az utcán, amiből teljesen bóvli szarokat lehet kiszedni némi anyagi és ügyességi invesztíció árán. Valamint akadnak olyan gépek is amelyek lemérik mennyire karaj valaki, mert lehet verni kalapáccsal egy nagy korongot, meg lehet focit rugdosni izomból, meg egy párnába beleverni ököllel. Kb percenként jön egy csapat akik hangosak, rendesen be vannak baszva, és megmérkőznek ezeken a gépeken, miközben ordítanak rettenetesen. Jó buli!
Közben minden szaros kis üzletből más zene bömböl, ami vagy koreai RAP vagy stílusosabban akkor RKP, vagy a Lim Kim All right című száma, ami egyébként koreai nyelven van, csak a refrénjében van egy kis angol mint PSY- nak (ejtsd: száj, nem pszáj) a „style”. A csaj egyébként jól néz ki, azt leszámítva hogy egy sima magassarkú cipőből ha ötöt egymásra pakolnék máris magasabb lenne mint a nő, meg azt hogy többet volt plasztikázva sszerintem mint a Kés/Alatt sorozatban az összes nő együtt. Szóval aki belőle indul ki az csalódni fog, nem ilyenek a koreai nők, de valamiért azt hiszik ha vesznek egy 200 000Ft- os táskát, és havi 100 000Ft-ot tolnak el a kozmetikusnál meg a fodrásznál, és még legalább ennyit költenek el köcsög krémekre, akkor majd ők is így fognak kinézni. Mondjuk legalább spórolnak egy csomó pénzt a lábszőrtelenítésen, mert az itt nem olyan nagy biznisz, tekintve hogy nem nagyon nő nekik ott szőr. Mondjuk az a pasikon sem, mert nagy részüknek pl a karja tök szőrtelen. Fura! Meggyőződésem, hogy Lim Kim azzal futott be, hogy meg tud tenni nyílt bokatörés nélkül négy lépést magassarkúban. Ez ugyanis errefelé majdnem kuriózumnak számít. Vérfagyasztó látni milyen elbaszottul másznak a nők az aluljáróban olyan cipőkben amelyekben 20%-kal magasabbnak látszanak, és még így is csak 160 centisek.
