Be kell látnom, én és a Maggi verhetetlen párost alkotunk a chilisbab főzés világában, és bár a kontroll csoport nem volt nagy, tekintve hogy csak én ettem belőle, de az kell mondjam hogy egész finom volt. Sajnos az első napot némiképp beárnyékolta hogy a testem meg van győződve róla hogy japánban ragadt, ezért délután öt körül ledőltem egy órácskára, aminek eredményeképp hajnal háromkor keltem. Na de semmi gond, nem megy gyorsan a visszaállás, ezzel azért számolni lehetett.
Ma még nem kezdtem neki nagyon a házimunkáknak, mert hát futni sem kezd úgy az ember hogy itt a maraton aztán azt lefutom, így szépen komótosan beizzítottam a mosógépet, és az irgalamatlan ruhakupac eliminálásába kezdtem. Jelzem a mennyiség annyira nem csökkent hogy érzékszerveimmel nem detektálható a változás, de bízom benne hogy egyszer majd elfogy. Viszont a nagyon durva koreai import seggmosós seggszárítós WC ülőkét beizzítottam, szépen rendbe szedtem, és már órák óta UV fénnyel bombázza a kagylót, ami egyrészt állati menő, másrészt megöl mindent amit a domestos majd utána a sósav életben hagyott. Jó tudom, hogy azért ez már kicsit overkill, de hát végül is a kolbász sem úgy készül hogy csak egyszer öljük meg az állat, hanem több lépcsőben egyenként is halálos csapásokat mérünk reá.
Aki egyébként nem ismerné a modern technika eme vívmányát, annak néhány ízelítő, a repertoárból: mos: ezt könnyű elképzelni, jön egy fúvóka és spricceli a vizet. Női mosás : olyan mint az előző csak előrébb csinálja. Szárít: hát ez pont az ellenkezője a mosásnak, minél tovább csinálja annál szárazabbak leszünk odalent. Masszázs: na akkor a fúvókából ilyen furán pulzálva jön a wasser. Turbo: ez majdnem olyan mint a masszázs, de biztos valami másképp történik. Nyilván állítható a víz nyomás, víz hőmérséklet, ülőke hőmérséklet, fúvóka pozíciója, szárítás intenzitása, és mindezt egy visszafogott LCD-n is követhetjük. Akinek ez nem lenne elég, rettenetes hegedűzenét is kérhet az Etikett gomb megnyomásával, ami inkább csak azt a jellegű kíváncsiságunkat elégíti ki, hogy hogy hangozna egy hegedűn játszott dal ha lehúznánk a WC-n a mobiltelefonunkat pont amikor a netrádión streameljük a „kinyerma” műsorát az Astoria szálló halljából. A fűthető ülőke nagyon nagy találmány, tekintve hogy előrelátó ember nem ül le nadrágban a WC-re mert abból igen komoly baleset lesz. Vagy úgy ahogy gondoljuk, vagy úgy ahogy egy régi kedves ismerősömmel történt élete első komoly piálása után, hogy érezte gond lesz és jönne vissza az Éva vermut, és azt még tudta ugyan hogy annak a wc lesz a legjobb helye, sőt azt is tudta hogy nem pisilni megy , de sajnos simán betolatott a fajanszhoz, majd igényesen kihányt az előszobába…
Az itthoni executive lifestyle életérzéshez hozzátartozik, hogy kiültem az erkélyre amikor még sütött a nap, és egy üveg vodkát megnyitottam. Sokkal kellemesebb lett minden, még a nap is jobban sütött rám. Este meg körkapcsolásban ittunk Budapest-Csomád-Miskolc-Csobánka-Echingen ötszög részvételével. Azért elgondolkodtató, hogy nem is oly rég még kiváltság volt a telefon, és nagyon menő volt akinek volt egyáltalán a lakásban egy kis abroszos hokedli-szerű telefonállványon az előszobában, ami a napirajz tanulsága alapján, készülhetett tizenkettes betonacélból is mint ipari tanulói vizsgamunka. Ma meg simán tudok videohivást kezdeményezni egy basszal a zsebemből ami mint a Star Trek trikoordere méri a helyzetemet, a sebességemet, magasságot, mágneses erőket, gyorsulást, hangerőt, meg még ki tudja mi mindent… Azért így könnyebb karanténkodni…
Na de térjünk vissza kicsit Japánra, mert azért vírus ide vagy oda, volt ott látnivaló rendesen.
A napjaim úgy néznek ki ott, hogy reggel ébredés Mito belvárosában, a pályaudvartól nem messze egy APA hotelben. Ez egyébként a JAPAN szó közepéből jön, semmi köze az apákhoz. Ez a hotel lánc általam eléggé favorizált, mert normális szállást ennél olcsóbban ott kint szerezni elég nehéz. Ráadásul mivel ez vidék, így a szobák is már-már normális méretűek, a mostani 13nm volt, ami kicsi ugyan, de legalább a bőröndöt ki tudom nyitni a földön. Csak hogy mindenkinek legyen fogalma, a 9nm-es szobában csak az ágyon lehet bőröndöt nyitni, a 10nm-esben már lehet nyitni a földön, csak akkor kimenni nem lehet tőle a szobából, a 13 nm-es pedig megengedi azt a luxust is, hogy nyitott bőrönd mellett éljünk, mozogjunk, stb. A tisztaság ott teljesen alap, makulátlan mindenütt, soha semmi kivetnivalót nem találtam, szóval emiatt nem kell aggódni.
Na irány reggel melóba, lift előtt kihelyezett alkoholos kézfertőtlenítővel tisztálkodás, majd lifttel le. Soha az életben nem utaztam még olyan lifttel aminek ennyire semmi hangja ne lett volna. Én nem tudom ezek hogy csinálják, de döbbenetes. Nincs rázkódás, nincs remegés, és ez az egész országban mindenütt így van. Megmondom őszintén nem is értem. Műszakilag nem értem!
A pályaudvar kb 2 perc séta és már a vonatnál is vagyok ,amin minden reggel úgy fűtöttek, hogy attól fostam meggyullad a seggemen a nadrág. Apropó vonat: Japán-szerte rájöttek, hogy nem kell alacsony padlós vonatot tervezni, hanem mélyebbre kell ásni a sínt, vagy magasabbra építeni a peront, és akkor pont egy szintben lesz a vonat padlójával. Csak úgy mondom... Nyilván a vonat pontos, és bár ez a leglassabb létező vonat arrafelé, mégis 100-120 közt hasít. Három megálló, azaz három város, és 18 perc múlva már ott is vagyok Tokai pályaudvaron. Ez is város, bár sokkal falusiasabb jellege van mint azt az ember gondolná. Mindenhol szántóföldek, fólia sátrak, a házakhoz kisebb nagyobb kertek tartoznak, és minden szépen rendezve van.
Itt bringára pattanok, ami bár nem teljesen a méretem, tekintve hogy ha telitalppal a földön állok, és a lábam sem nyújtom ki teljesen, akkor is lazán-faszán ki tudom tolni a kis piros brinyót a lábaim közül. Amúgy teljesen rendben van, Shimano háromsebességes agyváltós, elől kis kosárkával. Nyilván a kanyarodás nem egyszerű vele, mert a lábaim folyamatosan útban vannak , de nincs okom panaszra. Összehasonlításképp ezzel bent vagyok olyan 15 perc alatt az intézetben, szépen a kertek alatt, míg taxival kb 8 perc, de egy odaút jelenleg olyan 3800Ft körül alakul.
A taxisok közül természetesen senki nem beszél angolul, de egy Naka-ken, és mindenki tudja merre megyek.Van viszont mechanikus ajtó kinyitás egy karos mechanizmussal, és visszafogott csipke installáció, aminek a miértjére józan ésszel nem tudok választ találni. Visszafelé egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mert ha hívom a taxit, az akkor is a pályaudvarról indul, és ott kapcsolja az órát, és 6100 Ft alatt tuti nem úszom meg az utat. Napi tizezer körüli összegért meg azért inkább bringázom kicsit.
A bringa egyébként a pályaudvaron lakik egy ingyenes bringaparkolóban. Néha ha nem találjuk a gépet, akkor sem kell aggódni, csak valaki szépen összerendezte őket, hogy rendesen egymás mellett álljanak. Gondolom a városkép miatt… Mókás nem?! Tavaly mikor vittem vissza a bringát, és adtam le a kulcsokat akkor visszaadtam a lámpákat is amik levehetők a kormányról-vázról. A japán kolléga meg kérdezte hogy miért vettem én ezeket le? Hát mert a pályaudvaron hagytam a bringát éjszakára! –mondtam. Mondta hogy tudja hogy ott tárolom, de ez nem válasz a kérdésre hogy miért vettem le a lámpákat…. Ohh ha tudná… Hogy itthon nem csak az a lényeg hogy milyen erős a lakatod, hanem azt is figyelni kell, hogy amihez kikötöd az milyen erős…. nemhogy lámpa…
Út közben nem tudom figyelmen kívül hagyni a helyi JDM autókat amiknek a leggyakoribb képviselői a kei-car-ok. Ezek mindegyike egyszerre a praktikum csimborasszója és a kubista menyország zabigyereke. Ugyanis az autók mérete és pár egyéb paramétere korlátozva van. A méret oly módon, hogy max szélesség*magasság*hossz. Nem kell felsőfokú matematikai képzettség ahhoz hogy mindenki rájöjjön, az az autó adja a legnagyobb belső teret, ami a legjobban közelíti ezt a hasábot.
Giampaolo kollégám, aki életvitel szerűen ott él, és napi 70km-ről jár be melózni kocsival, meg is mutatta a saját kis Hondáját. Én meg voltam győződve róla hogy ez belül valami baltával faragott kis nyomi fos lesz, de nem. Nyoma nincs a „fillérbaszó igénytelenségnek”, helyette van viszont két légzsák, négy elektromos ablak, klíma, navi, tempomat, automata váltó, keyless go, alufelni, elektromosan behajló tükrök, ABS, és a kijelzőn még a TV adást is lehet nézni.
A 660ccm-es turbós motor alapjáraton kicsit remegteti a bódét, de amúgy teljesen rendben van. A helykínálat viszont nagyon meglepő. Bő tíz centi a fejem felett, és mivel a hátsó üléssor is állítható, dönthető, teljesen hátra húzva, a lábam és az első ülés támlája közt volt még bő tíz centi… És akkor még mindig befér a szállítható négy ember napi cucca a csomiba.
Japánban alapjában a súly határozza meg az adó mértékét, és ugye e kei-car kicsi és könnyű. Továbbá az útdíj is alacsonyabb. Pl egy út Tsukubából ahol a kolléga lakik, 1360 Yen, míg egy rendes autóval kb 1700. A különbözet a jelenlegi 2,9 Ft-os árfolyam alapján majdnem egy ezres utanként, azaz napi kétszer havi 20 nap, 40000 Ft. Azért azt el lehet jobb helyre is költeni. A fogyasztása ennek 4,2 L/100km.
Mondta Giampaolo, hogy majdnem vett egy S660-as Hondát, ami egy rém pici roadster, és a pali aki árulta simán odaadta neki hogy használja egy hétig. Sajnos győzött a józanész, és a képeken látható N WGN lett belőle, de azért jó eljátszani a gondolattal, hogy ennyi pénzért túrhatja a hajunkat a szél is.
Azért ne legyenek illúziói senkinek, iszonyatosan pici a roadster, még egy Suzuki Splashhez viszonyítva is, mert 32 centivel rövidebb, 20 centivel keskenyebb, és 40 centivel (!!!) alacsonyabb.
Ilyen Kei-carokból van platós kisteherautó, sőt terepjáró is. Na de azért nem mindenki jár ilyennel, mert azért az intézetben is rá lehet bukkanni egy egy „hacsiroku-ra”, vagy R32GTR-re, amitől minden rendes autóbuzinak elkezd porcosodni odalent.
Na de most megyek, és kivakarom a fürdőszobát a koszból, mert hát karantén van vagy mi, és valami tevékeny dolgot is kellene csinálnom, nem csak a youtube-on bámulni a videókat amiket Győrfi Pál szakít meg öt percenként. Kedvelem én őt, csak hát mostanra már kicsit sok nekem ez.
